Itt állunk, „A Dél-Dunántúl nyugat felé elterülő vidékén, hol a síkról felemelkedő erdős magaslatok tágas völgyekre nyílnak, – idézve Fényes Elek Magyarország leírása című művét -, hol a bortermő dombok a szelíd természet igéző csendjének nyugalmát árasztják” Deák vallomása szerint ez „szülőföldem, politikai életem bölcsője, legszentebb visszaemlékezéseim színhelye”.
Most 211 év után számunkra történelmi emlékhely.
“A történelmi emlékhelyek az emlékezet olyan fontos helyszínei, amelyek bár gyakran fontos építészeti alkotások, nem elsősorban műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy a látogatók számára megtapasztalhatóvá tegyék a magyar történelem sorsfordító eseményeit, tragédiáit, de dicső pillanatait is.
Ebből az alkalomból, próbáljuk együtt megidézni a hely szellemét, Deák személyiségét és meghallani a XXI. században nekünk szóló üzenetét.
A fiatal Deák politikai pályája Zala vármegyében indult. A politizálás tere Magyarországon az évszázados hagyományokból táplálkozva döntően a vármegye volt: a húszas években a politikai ellenzéki véleménynyilvánításnak helye, a politizálás szinte egyetlen helyszíne. Így a reformkori politika alakításában az „alulról építkezés” vált jellemzővé: a vármegyei közgyűlések is próbálkozhattak azzal, hogy az országgyűlésben érvényesítsék politikai koncepcióikat.
Deák egy olyan korszakban élt és alkotott – többnyire kehidai birtokán-, amit Széchenyi vagy éppen Kossuth nevével fémjeleznek. Deákról, akinek köszönhetően megmaradhattunk Magyarnak, akinek köszönhetjük a kiegyezést, több évtizeden keresztül szinte alig, vagy inkább semmit sem hallottunk.
1808-1854 között Kehida volt Deák Ferenc állandó lakhelye. Itt kezdte tanulmányait, mint magántanuló egy ferences szerzetes irányítása mellett, majd Kőszegen, később a keszthelyi premontrei gimnáziumban, illetve a pápai algimnáziumban, majd 1813-tól a nagykanizsai piarista gimnáziumban folytatta tanulmányait.
1817-től-1821-ig a győri királyi akadémia hallgatója volt. Ebben az időben már folyékonyan beszélt németül és latinul. A jogakadémiát követően egy évet gyakornokoskodott Zala megyében, végül 1822 novemberében Pesten, a királyi táblánál tett ügyvédi vizsgát.
A hagyományt követve megyéje szolgálatába lépett. Előbb, mint tiszti ügyész, majd, mint árvaszéki jegyző.
A zalai vármegyei politizálás korszakában kristályosodott ki Deák véleménye a közjóról, a közboldogságról, s ezekben az években alakult ki érett politikai gondolkodásmódja. A Zala megyei nemesség követeként vett részt a pozsonyi országgyűlésen, ahol 1833-ban koncepcióval rendelkező reformerként lépett az ország nyilvánossága elé. Kölcsey és Wesselényi kényszerű távozása után – mesteri taktikai érzékkel – át tudta venni az egész ellenzék irányítását. Nem véletlenül nevezte Széchenyi olyan politikusnak, aki „a zalai megyeháza ablakából látja a világot.” Deák Ferenc előbb Zala megyében, aztán az országgyűlésben is az ellenzék vezére lett.
Deák Ferenc alakja különleges helyet foglal el a Zala megyeiek emlékezetében. Számon tartják, mint országunk egyik kiemelkedő politikusát, jelentős történelmi személyiséget, valamint számos helység őrzi féltőn emlékét, intézmények viselik a nevét, szobrai, emléktáblái, róla elnevezett utcák, terek találhatók országszerte.
A kehidai birtok életének egyik meghatározó helyszíne volt. Még a gondolat is kellemetlen volt számára, hogy elhagyja szeretett otthonát az országgyűlés miatt. Jól érezte magát Kehidán. Majdnem minden délben vendéget hívott ebédre, leggyakrabban a helybeli papot, vagy saját gazdatisztjét. Sok ember látogatott szívesen Deákhoz, főként kifogyhatatlan történetei kedvéért.
Kehida számára nemcsak a munka, hanem a kikapcsolódás helyszíne volt. Mindent elolvasott, ami a keze ügyébe akadt és élénk levelezésben állt a tőle távol élő barátaival.
Szerette a természetet: Ismeretes volt Deák ,,Mindennapos hosszú sétáiról, akár kehidai otthonának környékén, a Zala folyócska szeszélyes kanyarulatai mentén vagy a jegenyékkel szegélyezett völgy tágas rétekre és szántókra nyíló síkján…….”
képes volt a mezőt, az erdőt járva és közben a Zala völgyének friss levegőjét belélegezve tiszta és józan válaszokat adni a felmerült országos kérdésekre..
Őszinte és mély barátság fűzte Vörösmarty Mihályhoz. Vörösmarty 1827 májusában meglátogatta Kehidán. Később atyafiságos kapcsolatba kerültek: Vörösmarty első gyermekének keresztapjául Deákot hívta meg, majd halálos ágyán őt kérte föl gyermekeinek gyámjául.
Wesselényi 1838.ban nyújtotta be az ellene indított támadás után védekezését, amelynek érvelését, Deák gondolata alapján, az uralkodó és a kormány közötti különbségre alapozta. Deák fogalmazta meg, hogy aki a kormány hibáira rámutat, az ezzel még nem válik hűtlenné az uralkodóhoz. Ennek okán többször járt Wesselényi is Kehidán.
Deák itt töltötte az abszolutizmus első éveit. A kehidai családi kúria lett a szabadságharc bukása után visszavonulásának, meditációinak színhelye. Az évek múlásával egyre többször lehetett hallani: „hol van Deák, hol rejtőzik”? Így vált 1849 után Kehida lassanként a vidék politikai középpontjává, ahol egyre több látogató fordult meg.
Az ötvenes évek közepén a megélénkülő politikai élet kimozdította vidéki magányából Deákot, 1854-ben végleg elhagyta Kehidát, és Pestre költözött. De a zalai táj vonzása ekkor sem csökkent: ettől kezdve leánytestvére, Klára birtokára, Pusztaszentlászlóra járt vissza megpiheni.
Vörösmarty Mihály 1846. októberében egy levelében Wesselényinek írta Deákról: „Ily emberre szükség van a világon, nemcsak az országért, hanem azért is, hogy rossz óráinkban meg ne tagadjuk azon állítást, hogy az ember Isten képére alkottatott.”. Vörösmarty e sorokat a történészek szemében Deák főművének tekintett kiegyezés előtt 21 évvel vetette papírra. Mi indokolhatta a személyes barátságon túl e sorokat 1846-ban? És mi indokolja különösen ma?
Kivételes személyiség volt, magánélete, humánuma, erkölcsi hitelessége és a közügy önzetlen szolgálata ezt mind-mind bizonyítja. Az ország vezére, vezető politikusa volt évtizedeken keresztül, annak ellenére, hogy a politikai életben eltöltött idejét nagyrészt vidéken és ellenzéki helyzetben élte meg.
Deák szavainak nem lett volna megkérdőjelezhetetlen hitele, ha nincs ott mögötte a pálya kezdetétől vallott és megvalósított erkölcsi alapállása. Deák semmi olyat nem tett, kért vagy döntött, amely önérdeket, haszonszerzést, személyes előnykeresést szolgált. Éppen zalai korszakában bizonyította ezt azzal is, hogy az 1843-44-es zalai követválasztásokon a megszerzett mandátumot –barátai és kortesei nagy megrökönyödésére- nem fogadta el, mivel elveivel nem összeegyeztethető: piszkos, vérrel szennyezett korteskedéssel érték el azt számára. Deák a politikai morált fontosabbnak tartotta, mint a közvetlen sikert, vagy akár a politikai karrier látszólagos töretlenségét.
Mindvégig törvénytisztelet, igazságosság, becsületesség és méltányosság nyilvánult meg cselekedeteiben, ezért tudta felkelteni a bizalmat mind az uralkodóban, mind a nemzetben a kiegyezési tárgyalások idején, mely nem jöhetett volna létre az ő személyes közreműködése nélkül.
Következetes viselkedése erkölcsi tőkét, hitelességet adott Deáknak, hiszen köztudomású és megkérdőjelezhetetlen volt, hogy ő nem két mércével mért. Számára nem vált szét a köz-és a magánéleti tisztesség, személyisége és mondanivalója mindvégig egységben maradt. Azaz ha közügyekben, közdolgokban valamit állított, akkor azt a magánéletben saját magára is kötelezőnek tartotta.
1867 utáni visszahúzódásáról is ezt írja: “…tisztelem én a közvélemény hatalmát, s tudom, az olyan hatalom, mely vagy elsodor, vagy eltipor – de van egy hű barátom, kinek szava még a közvélemény szavánál is fontosabb előttem, s ezen hű barátom a lelkiismeretem”.
„jobban tudom szeretni e hazát, mint gyűlölni ellenségeinket.”
„kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kockáztatnunk nem szabad.”
Halljuk ki szavaiból, hogy tőlünk függ, milyen irányban halad nemzetünk sorsa: elsorvasztja-e az embert a puszta önösség, vagy méltósággal rátalálunk feladatainkra. Hiszem, hogy mindannyiunknak megvan a saját küldetése: becsületesen, felelősséggel végezni munkánkat, ápolni Deák és történelmünk nagyjainak örökségét.
A jó ügy csak akkor bukik, el, ha már egy ember sincs, aki képviselje. Amíg egy igaz ember van Ninivében, addig a gonosz hatalom nem alhat nyugodtan.
Különösen fontos örökségünk ez ma, amikor az egész világ válságban van: morális válságban, a szellem szavára süketen. Megdőlt az ősi értékrend, elsilányult a cél. Nem érdekes többé a “honnan”, – és a “hova“ is bizonytalan, hiszen pillanatnyi gazdasági érdekek döntenek világszerte.
Miben állt az a politikai morális tőke, ami még akkor is megkérdőjelezhetetlenné tette Deák politikai súlyát, amikor éppen megváltoztatta a véleményét? Miként maradhatott Deák a magyar politikai élet erkölcsileg is legitim alakja 40 éven keresztül? Miként maradhatott Deák Ferenc hiteles személyiség?
Különbséget tudott tenni érdek és érték között!
Ha itt e történelmi emlékhelyen elhatározzuk, hogy emberi gyengeségünk, botlásaink ellenére is próbáljuk az Ő példáját követni, ha mindannyian hisszük, hogy az ország jövője a mi személyes jövőnk is, értelmét látjuk nagy célok kitűzésének, és képesek vagyunk saját erőinket mozgósítani, akkor a történelem ismételheti magát, és sikerül az ország szekerét innen Zalából is előbbre mozdítani.
De hallgassunk Deák intő szavára: „Bízzunk!, de sem a sors kedvezésében, sem a magunk erejében, sem mások segélyében ne bízzunk vakon.
Cselekedjünk erélyesen, de megfontolva. Ez feladatunk.
A siker Isten kezében van.” Soli Deo Gloria
Kehidakustány (Kehida) az a szerencsés település, mely elmondhatja, hogy itt élt a haza bölcse. Deák itt a kehidai kúriában fogadta történelmünket formáló kortársait és ezen alkalmakor számos, az ország életét befolyásoló döntés előkészítésére került sor.
Amikor felfedjük a történelmi emlékhelyre emlékeztető táblát, tisztelettel és főhajtással adózzunk a hely szelleme és Deák emléke előtt!